Az egyiptomi Ain Sokhnában elstartolt az Il Monte Galala Towers and Marina elnevezésű projekt, amelynek az ország kormánya jelentős szerepet szán a Vörös-tenger partját érintő stratégiájában. Ennek célja, hogy a terület egész éves befektetési központtá váljon.

A kairói székhelyű Tatweer Misr által fejlesztett projekt teljes beruházási költsége körülbelül 50 milliárd egyiptomi font (kb. 341 milliárd forint). Mostafa Madbouly egyiptomi miniszterelnök a projektindító ünnepségen úgy fogalmazott, a projekt az állam és a magánvállalkozások közötti partneri viszony modellje, amely összhangban áll Egyiptom 2030-as, a városfejlesztés bővítését és évi 30 millió turista elérését célzó víziójával.

A fejlesztés a tengerszint felett 700 méter magasan kiemelkedő Északi Galala-fennsíkon állami irányítással épülő Galala City kritikus kiterjesztéseként szolgál majd. A Kairóra nehezedő nyomás enyhítésére tervezett Galala City mára regionális oktatási és turisztikai központtá fejlődött, egy jelentős egyetemmel és gyorsforgalmi úthálózattal. Az Il Monte Galala ennek az új városi központnak a kapuja lesz, hidat képezve a magaslati hegyvidéki élet és a luxus tengerparti infrastruktúra között. Egy közlemény szerint 

az egyiptomi kormány célja, hogy hosszú távú befektetéseket vonzzon a területre és fellendítse a magas hozamú turisztikai ágazatokat, köztük a vitorlázást és a nemzetközi konferenciák szervezését.


A 470 ezer négyzetméteren elterülő projekt 10 többfunkciós toronyépületet, 2600 lakó- és szállodai egységet, valamint egy 150 jacht befogadására alkalmas nemzetközi kikötőt foglal magában. Ain Sokhna hagyományos szezonális üdülőhelyeitől eltérően az Il Monte Galala egy teljesen integrált, évi 365 napon át üzemelő desztináció lesz, amelynek vonzerejét Egyiptom új közigazgatási fővárosának közelsége is növeli.

tatweermisr-1
A projekt 10 többfunkciós toronyépületet, 2600 lakó- és szállodai egységet, valamint egy 150 jacht befogadására alkalmas nemzetközi kikötőt foglal magában (Fotó: Tatweer Misr)

A projektindító eseményen számos stratégiai megállapodás született. Ezek alapján a kikötő üzemeltetésében az IGY Marinas (USA) fog nemzetközi tanácsadóként működni; a 28 ezer négyzetméteren elterülő kiállítási és konferencia-központot a BCI Realty (Egyesült Királyság) fogja üzemeltetni; a projekt intelligens infrastruktúráját és energiahatékonysági rendszereit pedig a Schneider Electric (Franciaország) fogja fejleszteni. A Marriott International korábban már elnyerte a projekt szálláshelyeinek és apartmanjainak üzemeltetési jogát. 

Az építkezés várhatóan 2026 második felében kezdődik, és hét évig tart majd – írja az Egypt Today. 

(Nyitókép: Tatweer Misr)

KAPCSOLÓDÓ

Megugrott az érdeklődés az egyiptomi utazások iránt, miután megnyitott a kairói szupermúzeum

Magyarországról az első napon mintegy 15 százalékkal nőtt a repülőjegy-keresések száma.